1.
Imádok kotyvasztani. Imádom a színeket, apró üvegecskéket, mérőhengereket, mérlegeket és ólomsúlyocskákat, a lombikokat és pipettákat. És a fűszereket, ízeket, illatokat. A szakácskönyveket regényként olvasom. És majd később főzök valami hasonlót, vagy épp nagyon is különbözőt az olvasmányélmény hatására. Csak kavargatom, csak kavargatom, szeretetből. Igen, én szeretetből főzök, kotyvasztok, kutyulok, minden más csak mellékes összetevő a receptjeimben.
2.
- Halló... készítenél egy parfümöt a barátnőmnek?
- Pulzusparfümre gondoltál, jojobával?
- Aha, jó lesz. Kösziii!
- Ohó, állj meg egy pillanatra! Mi legyen benne?
- Citrusfélék. A nővére mondta, hogy leginkább csak a citrusillatot szereti. De a narancsot nem.
- Fűszerezhetem valamivel?
- Persze, kösziii!
- De mire is gondolál... halló... hm, letette.
3.
Ismerem a barátnőjét. Olyan féltávolból. Próbálom élesíteni a róla alkotott képet, ráfókuszálni. Kinagyítom a részleteket. Aztán előveszem az olajos dobozomat... lássuk: lime, bergamot, citrom... grapefruit? Nem, azt most kihagynám. Összetöltöm az illatcseppeket. Hm... mivel is fűszerezhetném? Rápillantok a fenyőtömjén illóolajra... ez lesz az. Ebből is cseppentek pár cseppet, majd apró, köröző mozdulatokkal örvényt keltek az üvegcsében. Fölé hajolok, élvezem a kiszabaduló illatmolekulákat, egészen beleburkolózom az illatfelhőbe. Frissít, pezsdít, üdít, és repít, repít, repít, nagyon messze, a teremtő közelébe... No, mivel is földeljem le? Á, megvan: 2 cseppecske vetiver lesz a megoldás.
4.
Három nap múlva nyitom ki újra az üvegecskét. Illatos réten járok, enyhe szellő fújdogál. Mindent beborít a felszáradó harmat illata, frissessége. Egy hirtelen jött erősebb fuvallat felrepít, fel, fel a magasba, és csak keringek, keringek, valahol, a teremtő körül. Örülünk, mindketten... aztán egyszer csak egy mély, női energia hívó hangját hallom. Visszatérek, magamhoz térek. Szorosan ölel, csak ölel, csak ölel, és a középpontba állít. A helyemre.
Épp erre lesz szüksége, fárasztó munkája miatt- gondolom, és mosolyogva teszem táskámba az üvegecskét.
Hasonló bűbájos utazásokat önmagunkhoz,
szeretettel,
2.
- Halló... készítenél egy parfümöt a barátnőmnek?
- Pulzusparfümre gondoltál, jojobával?
- Aha, jó lesz. Kösziii!
- Ohó, állj meg egy pillanatra! Mi legyen benne?
- Citrusfélék. A nővére mondta, hogy leginkább csak a citrusillatot szereti. De a narancsot nem.
- Fűszerezhetem valamivel?
- Persze, kösziii!
- De mire is gondolál... halló... hm, letette.
3.
Ismerem a barátnőjét. Olyan féltávolból. Próbálom élesíteni a róla alkotott képet, ráfókuszálni. Kinagyítom a részleteket. Aztán előveszem az olajos dobozomat... lássuk: lime, bergamot, citrom... grapefruit? Nem, azt most kihagynám. Összetöltöm az illatcseppeket. Hm... mivel is fűszerezhetném? Rápillantok a fenyőtömjén illóolajra... ez lesz az. Ebből is cseppentek pár cseppet, majd apró, köröző mozdulatokkal örvényt keltek az üvegcsében. Fölé hajolok, élvezem a kiszabaduló illatmolekulákat, egészen beleburkolózom az illatfelhőbe. Frissít, pezsdít, üdít, és repít, repít, repít, nagyon messze, a teremtő közelébe... No, mivel is földeljem le? Á, megvan: 2 cseppecske vetiver lesz a megoldás.
4.
Három nap múlva nyitom ki újra az üvegecskét. Illatos réten járok, enyhe szellő fújdogál. Mindent beborít a felszáradó harmat illata, frissessége. Egy hirtelen jött erősebb fuvallat felrepít, fel, fel a magasba, és csak keringek, keringek, valahol, a teremtő körül. Örülünk, mindketten... aztán egyszer csak egy mély, női energia hívó hangját hallom. Visszatérek, magamhoz térek. Szorosan ölel, csak ölel, csak ölel, és a középpontba állít. A helyemre.
Épp erre lesz szüksége, fárasztó munkája miatt- gondolom, és mosolyogva teszem táskámba az üvegecskét.
Hasonló bűbájos utazásokat önmagunkhoz,
szeretettel,
Móni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése